ÁFA bevallás ÁNYK exporttal kapcsolatos információk


A bevallás előállításának menete ismerős lehet azon felhasználóink számára, akik bérszámfejtő programunkat is használják.
Az új menüpont a szokásos „Általános forgalmi adók készítése” alatt található. Használata nem helyettesíti a „hagyományos” ÁFA bevallást, sőt, annak elkészítése előfeltétele az új programfunkció használatának, ennek hiányában a az export nem fog elindulni. Az export csak a számára meglévő infpormációk alapján tölti a nyomtatványt, tehát az esetleges korrekciók (előző időszak beszámítható tételei, vas, acél, mezőgazdasági termékek kigyűjtése stb.) továbbra is a felhasználó feladata, miként az egész bevallás helyességének az ellenőrzése.
Indítás után azonnal láthatóak a kitöltő adatai, ezt szükség esetén itt módosítani kell. A módosítások eltárolásra kerülnek, tehát ez jellemzően egy egyszeri feladat.



Az export indítás után a program bekéri az időszakot, amelynek meg kell egyeznie a már előzőleg elkészített hagyományos ÁFA-bevallás időszakával. Az exportálandó fájl neve mindig X65-2020.XML (1), pontosabban a vége meg fog egyezni a bevallás évével, az export végén a program kiírja az export állomány elérési útvonalát (2), amelyik mindig megegyezik az adott cég adatállományának az elérési útvonalával.



Ezt az elérési útvonalat meg kell jegyezni, mert ezt kell majd betallózni az ÁNYK program import funkciójával (Főmenü ==> Szerviz ==> Egyedi importálás)



Fontos!!! Ne felejtse el az importálandó állomány típusát ellenőrizni és XML-re beállítani! Jó munkát!